Általában a heti blogomat mindig a hétfői nap történéseivel kezdtem indítani, de vasárnap olyan dolgok történtek, amelyek mellett nem lehet csak úgy elmenni, kötelességemnek érzem, hogy írjak róla pár sort. Hat év után a kedvenc focicsapatom , a Liverpool megnyerte az Angol Ligakupát. Nekem ez személy szerint nagyon sokat jelent, mert már négy éve nekik szurkolok, de azóta még semmit sem nyertek. A győzelem pillanatában még sírtam is. Lehet, hogy nevetséges, de azt át kell érezni, ez életérzés nem csak egy sima dolog. Hétfőn feleltünk irodalomból, de még nem kerültem sorra, így kedden kellett felelnem, ötöst kaptam. Hétfőn még megírtuk a gazdaság dogát is, remélem, hogy ötös lesz. Kedd… Elég jónak nevezhető volt a napom, kaptam angolból és irodalomból is ötöst, de ez véget ért akkor, amikor délután felmentem a Facebookomra. Amikor először megláttam nem akartam elhinni, hogy ez a valóság és csak  azt mondogattam magamnak, hogy: „ Ugye csak álmodom?” Nagyon rossz dolog történt. Öt percelteltével tudatosult csak lassan bennem, hogy ez most megtörtént. Nagyon fáj, Negyed óra múlva elkezdtem fázni, reszkettem, rettenetesen fájt a fejem és hányingerem is volt. Anyu mondta, hogy egyek, de egy falat sem ment le a torkomon. Sírtam is, szörnyű volt. Nem tudom felfogni, hogy akkor az eddigieknek mi értelme volt? Kicsit könnyebben viseltem, mint az előző csalódást, mert azt hónapokba telt megértenem, elfogadnom. Azért is volt könnyebb, mert fel voltam készülve arra, hogy bármelyik nap megtörténhet, de még így is pokolian nehéz. De kicsit sokkoló volt, mert másfél héttel a cél előtt elbukni gáz. Miért nem tudtad kibírni ezt a néhány napot? Ennyi kudarc után az ember már felteszi a kérdést, hogy miért nem sikerül soha? Nem tudom, hogy most akkor mi lesz a fogyókúrával és a többi dologgal, mert így semmi értelme. De nekem nem kell más, de remélem idővel talán belátom, hogy igen. De akkor ezek szerint akár szeretném, akár nem le kell zárnom ezt a kis történetet. Marad tehát az üresség ás a reménytelenség. Kicsit csokiba folytottam a bánatom a fogyókúrám alatt, de ez még nem nagy ügy talán. Este kicsit utána néztem a dolgoknak és mindent ki tudtam deríteni. ha szóltál volna, hogy ilyen rossz az ízlésed, akkor levegőnek néztelek volna, de erre most aztán igazán büszke lehetsz, gratulálok! Ezt most nem féltékenységből írtam, de véleményem szerint  tényleg ő az iskola egyik legcsúnyább embere. Ekkora ficamot még a Föld nem látott. Őszintén szólva negyed óráig röhögtem rajta. Legszívesebben megkérdezném, hogy normális vagy? Mert ezek alapján hát… Na, mindegy, a lényeg, hogy nem sírva feküdtem le, de nem is túl boldogan. Minél hamarabb beszélnem kellene a Petrával. Szerdán egész nap fájt a fejem meg mindenem. Elég szomorú volt a hangulatom, de tűrhetően bírtam és nem mutattam ki egészen a hatodik óráig, mert annyiszor láttam és szembejött velem néhányszor, de akkor már kihullott a könnyem. Haza jöttem és tanultam  kémia és a rajz dolgozatra, nagy nehezen sikerült is nekikezdenem és koncentrálnom. Semmihez nem volt kedvem és erőm sem, igazából nekem már tök mindegy. Csütörtökön minden ugyanúgy folytatódott és maradt a fájdalom. Megírtuk a kémia és a rajz dogát.  A kémia ötös lett, de a rajz szerintem nem sikerült. Csütörtök délután megint elkezdtem könnyezni. nem tudom valami könnyen kiverni a fejemből, pedig jó lenne. Este nagyon fájt a hasam és hasmenésem is volt, szerintem az idegességtől. Ezt most ennyi.