Amióta egy hete felszálltam a gépre úgy érzem, hogy vele együtt elrepült minden gondom, ami eddig hosszú hónapokon keresztül nyomasztott. Ott sokkal kedvesebbek az emberek és nem olyan irigy bunkók mint itthon. Elkezdtem dolgozni egy ügyön, hát nem tudom, hogy fog sikerülni, de úgy vagyok vele, hogy próba szerencse, bár akadozik a dolog. Péntek óta csak pörgök, de nagyon és már megy az olasz is. A lelkem még mindig ott van, de a testem meg itt… Valahogy nincsen türelmem tanulni, nagyon nehéz visszaállni és lelassítani a tempót. Szerdán sokat magoltam a kémiát és azt hiszem, hogy sikerült is a témazáró. Csütörtökön csak négy óránk volt, úgyhogy fél kettő körül haza is értem. Délután segítettem Anyunak pályázatot írni, aztán úgy elment az idő, hogy este is lett. Úgy volt, hogy ma tesómmal elmegyünk biciklizni, de annyira fáj a térdem, hogy még nem tudom, mi lesz belőle.